1999. február
Az Építészeti szolgáltatás és díjszámítás szabályzat tervezete a Magyar Építészek Kamarája és Szövetsége 1994. évi szabályzata továbbfejlesztésével készült, figyelembe veszi az időközben jelentősen átalakult építésügyi joganyagot és megváltozott építészeti gyakorlatot. A szabályzat az építészeti, belsőépítészeti és kertészeti szolgáltatásokat, a hozzájuk tartozó munkadíjakat, a szolgáltatások teljesítésének feltételeit, a tervező hatáskörét és felelősségét, valamint a szerzői jogokat tartalmazza. A terület- és településrendezési szolgáltatások díjszámítása külön szabályzatban található.
A szabályzat megalkotásával a Magyar Építész Kamara a tervezők egzisztenciális biztonságát kívánja növelni. A szabályzat nemcsak a szolgáltatások tartalmát és a hozzájuk tartozó díjak számítását tartalmazza, hanem szabályozza a tervező és az építtető jogviszonyának valamennyi elemét is, így megfogalmazza a tervező hatáskörét, keletkező felelősségének terjedelmét, szerzői jogait, és részletesen foglalkozik az építtető kötelezettségeivel is. A szabályzat arra ösztönzi a tervezőt és az építtetőt egyaránt, hogy a polgári törvénykönyv lehetőségeit kihasználva fokozatos szolgáltatásban állapodjanak meg, és a szabályzat útmutatásai alapján előre tisztázzák együttműködésük valamennyi kérdését a feladat meghatározásától a műszaki átadás-átvételi eljárásig.
A szabályzat a fokozatos tervezési szolgáltatások tartalmát, feltételeit három elkülönült szolgáltatásfajtához rendeli, amelyek a következők:
Alapszolgáltatások, amelyek tartalmazzák a létesítmény (épület, belső, kert) megvalósításához szakmailag szükséges valamennyi szolgáltatást. Ilyen például az engedélyezési terv, kiviteli terv. Az építészeti alapszolgáltatások magukban foglalják a tartószerkezet-, az épületgépészet- és az épületvillamosság-tervezési szolgáltatásokat is.
Kiegészítő szolgáltatások, amelyek ugyancsak szükséges, de előre nem látható szolgáltatások. A kiegészítő szolgáltatások az alapszolgáltatások teljesítése közben, azok folyományaként merülhetnek fel. Ilyen például a tervek módosítása az építtetői igények megváltozása miatt, korszerűségi felülvizsgálat.
A kiegészítő szolgáltatásokat a tervező – az építtető értesítése mellett – elkezdheti, az építtetőnek viszont írásban kell lemondania azokról.
Külön szolgáltatások, amelyek nem feltétlenül szükséges szolgáltatások, hanem az építtető sajátos igényét szolgálják. Ilyen például az árelemzés, helyiségkönyv. A polgári törvénykönyv a tervező és az építtető jogviszonyát eredményre (a terv elkészítésére) irányuló vállalkozási jogviszonyként kezeli, és a tervek elkészülte után a tervező számára semmiféle kötelezettséget nem ír elő, hatáskört nem ad, beleszólást nem enged meg. Az elmúlt két évben megújult építési jogszabályok ezt a felfogást megerősítették, a tervező – mérnökkamarai regisztráció nélkül – saját épületének már műszaki ellenőre sem lehet, a műszaki átadás-átvételi eljárásban nyilatkozatára nincs szükség stb. A Magyar Építész Kamara viszont nem a tervet tekinti célnak, hanem az épületet. Álláspontja szerint a tervezőnek joga és feladata, hogy a megvalósulás egész folyamatában közreműködjön. A szabályzat ezért a tervezői művezetés tartalmát kiterjeszti a műszaki ellenőrzésre és a kivitelező által benyújtott számlák igazolására. A tervező fontossága csak e kiterjesztéssel állítható helyre. Ez az európai és észak-amerikai gyakorlat, és ez volt szokásban a háború előtt Magyarországon is.
Az új hatáskört az építtető helyzetének megváltozása is indokolja. Az építtető immár nem állami vállalat, amelynek építési ügyeit minisztérium által kijelölt tervező és beruházó szervezet intézi, hanem önálló és független vállalkozó. A tervezőnek át kell vállalnia az építésszervezés egy részét, mert a gazdaság túlnyomó többségét alkotó kis- és középvállalkozásoknak nincs lehetősége arra, hogy a kis és közepes beruházásait építésszervezővel bonyolíttassa vagy saját szervezetét a beruházás idején alkalmas szakemberekkel kiegészítse.
A feladatmegosztásra a műszaki ellenőrzés és számlaigazolás pontosan alkalmas, mert világosan elhatárolható a szakmai és jogi entitás. A műszaki ellenőrzéssel igényelt hatáskör és keletkező felelősség összességében és részeiben azonos minőségű, és a megbízási jogviszonyon alapul. Az építtető, a tervező és a kivitelező felelősségének alakulását, ha a tervező járt el a megrendelő műszaki ellenőreként, a Legfelsőbb Bíróság egyértelműen meghatározta. (BH 1995. 528.)
A szabályzat a műszaki ellenőrzést oly módon szabályozza, hogy a tervező fő feladata továbbra is a tervezés legyen.
Az építési szerződés ügyeinek intézése ne legyen terhes, képzettségétől, tevékenységétől idegen, jogi és anyagi természetű kérdésekben lehetőség szerint ne kelljen állást foglalnia.
A tervezőnek továbbra sem feladata a beruházás előkészítése és lebonyolítása, nem kell részt vennie díjalkuban, és nem feladata a függőben maradt anyagi viták elrendezése. Az építés során felmerülő szavatossági igény vagy pótmunka költségvetési értékének a megállapításában is csak akkor van szerepe, ha az építtető és a kivitelező között vita merül fel. Ilyenkor azonban már független véleményalkotó, aki két fél vitájában bíráskodik, ha szükségesnek tartja, szakértőt is bevonhat, és jóhiszeműen kialakított véleménye következményeit illetően mentes minden felelősségtől.
A szabályzat gondol azokra is, akik a hagyományos tervezői művezetési gyakorlatot kívánják folytatni: a tervezői művezetés új elnevezése művészeti ellenőrzés. Az igényes és képzett tervező jelenleg gyakorolt gondos tervezői művezetése azonban most is megfelel a szabályzat által meghatározott új követelményeknek; mint ahogy a tervezőtől az építési helyszínen kapott tanácsok alapján az átlagos kis- és középvállalkozó is képes beruházása önálló lebonyolítására. A műszaki ellenőrzés és számlaigazolás az ilyen tervezői művezetés jogi kereteit tölti ki. A beruházás méretének növekedésével a tervező megoszthatja feladatait az általa választott alkalmazott (megbízott) és irányított műszaki ellenőrrel vagy ellenőrökkel. E szolgáltatás, melynek elnevezése fokozott műszaki ellenőrzés, azonban nem növeli meg a műszaki ellenőrzéssel vállalt hatáskört és felelősséget, és nem váltja ki az építtető tevékeny és szakszerű közreműködését.
A megváltozott gazdasági-jogi helyzet az építtetővel szemben is új követelményeket támaszt. Elvárható, hogy csak felkészült építtető vállalkozzon építési beruházásra, ha az építtető nem felkészült – függetlenül a beruházás méretétől –, adjon megbízást építésszervezésre vagy vásároljon kész épületet.
A szabályzat ezért nemcsak a kivitelezési szakaszban támaszt követelményeket az építtetővel szemben, hanem előírja a tervezési feladat (program) szakszerű meghatározását, az engedélyezési eljárás megszervezését, sőt lényegesnek tartja a tervek megértését is. A Magyar Építész Kamara szerint csak megszorításokkal tartható fenn a Legfelsőbb Bíróság Gazdasági Kollégiumának 54. sz. álláspontja, hogy az építtető a kivitelezés terén nem tekinthető szakembernek, s a tervező által készített terveket megfelelőség szempontjából nem köteles vizsgálni. Az építtetőnek vagy megbízottjának igenis jóvá kell hagynia a tervező által készített terveket, hogy azok sajátos céljainak megfelelnek, olyan terv készült, mint amilyen épületet szeretne. Természetesen ez a jóváhagyás nem műszaki természetű, és nem érinti a tervező szakmai felelősségét. Ennek megfelelően a szabályzatban új elem a tervszolgáltatások építtető által történő jóváhagyása.
Az építtető tevékeny közreműködésével a tervezési szolgáltatásokban is erősödik a megbízási jelleg. A szabályzat szerint az építtető együttműködik a tervezővel a létesítmény megtervezésében, és nem kiinduló adatok alapján gyártott készterméket vásárol felhasználásra. A kivitelezési szakaszban teljesített szolgáltatások megnövelt terjedelmével együtt mindez egyértelműen eltolja a tervező és az építtető együttműködését a megbízási jogviszony irányába. A tervező és az építtető megállapodásaiban így már egyenrangú szerződéses elem a megrendelés (tervezés), a megbízás (műszaki ellenőrzés) és a felhasználás (szerzői jog). A szabályzat csak azért nem használja ismét a hagyományos „megbízó” kifejezést, mert a külön megrendelt tervszolgáltatás esetében megtévesztő lehet.
A tervezési díj azonban újra munkadíj (honorárium), és elismertethetők a szolgáltatásokkal kapcsolatos járulékos költségek is. A szabályzat a megbízási jogviszony alapján mondja ki, hogy a tervező által készített tervek kizárólag a létesítmény megvalósítása érdekében teljesített szolgáltatásainak csak eszközei, és a megbízási jogviszony alapján rendezi a szerződés megszüntetésének feltételeit is.
Az egyes szolgáltatási elemek tartalmát és az azokhoz tartozó hatáskört és felelősséget a szabályzat a jogszabályok és a kamara szakmai illetékessége alapján kötelező érvénnyel határozza meg, ugyanakkor figyelembe kell vennie, hogy a tervező és az építtető közötti jogviszony aszimmetrikus. A szabályzat csak azt írhatja elő, hogy a tervező kötelessége valamennyi szakmailag szükséges szolgáltatásról az építtetőt tájékoztatni, és felhatalmazza a tervezőt, hogy azokra csak megfelelő díjazás ellenében, méltányos feltételek mellett és a szerző jogai tiszteletben tartásával vállalkozzon. Az építtetőnek viszont jogában áll csak az általa szükségesnek tartott szolgáltatásokat megrendelni és a szabályzattól eltérő feltételeket kikötni. A szabályzat rendelkezései ezért csak a tervező és az építtető megállapodása alapján kötelezőek; a szabályzat csak tájékoztatja az építtetőt és feljogosítja a tervezőt valamely rendelkezése alkalmazására.
Ha a szerződő felek a szabályzat rendelkezéseiről előzetesen nem állapodnak meg írásban, vitás esetben nem a szabályzat, hanem a vonatkozó jogszabályok lesznek az irányadók. Így például a kiegészítő szolgáltatásokra (tervmódosítás, korszerűségi felülvizsgálat) – a szabályzaton alapuló szerződés hiányában, mely azokat az alapszolgáltatás részeként kezeli – a polgári törvénykönyv lesz az irányadó, és csak külön megrendelés alapján lesz elvégezhető.
A Magyar Építész Kamara azzal is kívánja segíteni a tervező és az építtető együttműködését, hogy a jellemző és szokásos feladatokhoz szerződésmintát állít össze, melyeket a szabályzat elfogadása után megvásárolható nyomtatványként megjelentet. A szerződésminták a szolgáltatások leírásán kívül tartalmazzák a szabályzat valamennyi szakmai feltételét és ajánlását. Így a különleges – a mintákban nem szereplő – rendelkezések alkalmazására csak a szokásostól és átlagostól eltérő megállapodáshoz lesz szükség. A szerződésblanketták alkalmazása egyébként megkönnyíti a szabályzatban való eligazodást is, mivel a szolgáltatásokhoz tartozó díjak megállapításához csak a szabályzat mellékleteit (díjosztályok, óradíjas tevékenységszorzók, díjtáblázatok) kell majd használni.
A kamarai törvény, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény elutasítja a hatósági (kötelező) díjak megállapítását, de a jelenleg érvényesíthető szélsőséges díjak (vidék – város, kül- és belföldi árszínvonal) ettől függetlenül sem teszik egyelőre lehetővé kötelező díjtételek érvényesítését. A Szabályzat azonban árkiegyenlítő hatású lesz, és bizonyos időszak eltelte után a Magyar Építész Kamara az ajánlott díjtól való lényeges eltérések megakadályozásának érdekében etikai-fegyelmi szabályokat állapíthat meg.
A megállapított munkadíjak tájékoztató, ajánlott átlagdíjak, amelyek elismerik a tervező munkáját, és a ráfordításaira is fedezetet biztosítanak. Minthogy a szabályzat előírja a Magyar Építész Kamara tagjainak, hogy a szolgáltatásokat a létesítmény megvalósításához szükséges szakértelemmel és felkészültséggel teljesítsék, a díjosztályok és az óradíj, a tevékenységszorzók figyelembe veszik az igényesebb, bonyolultabb szolgáltatást, a szakképzettség, a szaktudás és az építészeti tapasztalat értékét.
A szolgáltatások árszínvonalának emelése érdekében bizonyos épülettípusok alacsonyabb díjalappal alacsonyabb, magasabb díjalappal magasabb díjosztályba kerülnek. Így lehetőség nyílt a falusi (a helyi lakosság ellátását szolgáló) és a városi (település, városrész ellátását szolgáló) épületek közötti árszínvonal megkülönböztetésére. Ennek hiányában a vidéki lehúzza a városi árszínvonalat vagy a városi árszínvonal irreális díjakat diktál a vidéknek. A besorolás figyelembe veszi az épület környezetét is: magasabb díjosztályba sorolható a kiemelt építészeti örökség területén, tájvédelmi körzetben, nemzeti parkban létesítendő épület és a kiemelt városképi jelentőségű épület.
A besorolás figyelembe veszi a nagyobb üzemi berendezéseket, fesztávolságot, a nagy és a kis (ismétlődő) terek egymás melletti elhelyezéséből adódó tervezési nehézségeket, a veszélyes, különösen a környezetveszélyes anyagokkal és technológiákkal kapcsolatos fokozott tervezői felelősséget, valamint a biztonsággal kapcsolatos többletigényeket.
A besorolás alulértékeli a tisztán mérnöki feladatokból eredő tervezési nehézségeket, például bonyolult technológiák alapozását, mert az itt jelentkező többletszolgáltatásoknak a mérnöki díjszabásban kell megjelenniük. A besorolás felülértékeli az átépítési munkákat, így a meglévő épületek funkcióváltását, átalakítását, hogy az alacsonyabb építési költséget arányítsa a tervezési többletmunkával.
Budapest, 1999. január
Batta Imre, Noll Tamás