Ajánló

Kedves Olvasók, Tisztelt Kollégák!

Egy jó rendezvényhez tér kell, mégpedig rendezvénytér! Erről szól a közlönyünk mostani száma.
A jogalkotói berkekben már fogalmazzák az építészeti törvényhez és az állami beruházásokról szóló törvényhez kapcsolódó kormányrendeleteket. Ezt mindannyian kincstári optimizmussal és óvatos várakozással szemléljük, és kamaraként igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a megszülető jogszabályok a kormányzati szándékon túl megfeleljenek a szakma elvárásainak is. A folyamathoz kapcsolódó munkacsoportokban a MÉK képviselői azon dolgoznak, hogy a többi szakmai szervezettel együtt, vagy ha kell velük szemben is, érvényesíteni tudják a tervezők érdekeit.

Beszámolunk a március 15-én átadott kitüntetésekről és díjakról, egyben szívből gratulálunk minden díjazottnak!

Tájékoztató olvasható az idei Construma kamarai rendezvényeiről, a várható továbbképzésekről.
A következőkben megismerhetjük a MÉK elnökségének aktuális határozatait.

Az Építészeti közélet rovatunkban ismertetjük a már említett idei Construma további szakmai programjait. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy előzetes regisztrációt követően a kamarai szakmagyakorlók számára ingyenes a belépés az építőipari szakkiállításra!

A rendezvények egy-egy közösség életében nemcsak az adott programról szólnak, hanem közösségformáló, közösségmegtartó erejük is van. Ez különösen így van a kisebb közösségek esetében, ahol az ilyen programok találkozási lehetőségek, identitáserősítő események tudnak lenni. És bár erre alkalmas a szabad ég alatti mező is, de mégis szükséges a HELY, ahová elmegyünk, ahol együtt vagyunk.
Ennek jegyében mutatjuk be Fókusz témánkban a rendezvényterek építészetét.

Elsőként megismerkedhetünk az M. Miltényi Miklós, Virt Emese és Zólyomi Zoltán Balázs által tervezett, az alsóbogáti Festetics–Inkey-kastély területén található volt magtárépületből kialakított rendezvénytérrel. Impozáns végeredmény, a meglévő épület értékei ötvözve a kortárs megoldásokkal, aki arra jár, ne hagyja ki!

Egészen más építészeti feladat és funkció jelenik meg a Paulinyi & Partmers által jegyzett Kanizsa Aréna épületében.
A multifunkciós csarnok nagyrendezvények, sportesemények célját szolgálja, ennek megfelelő léptékű és építészeti megjelenésű, igényes épület.

Ismét egészen más formavilágot és léptéket jelenít meg Kendik Géza több díjt elnyert ZAM! multifunkciós rendezvénytere Balatonzamárdiban. Izgalmas ház, jó helyen, idegenforgalmi és építészeti szempontból is különleges színfoltja a településnek.

A következő bemutatott épületünk a Bogácsi rendezvénytér, melynek tervezője Salamin Miklós. Más lépték, ugyanakkor szintén magas építészeti minőség, amely jól szolgálja a Borsod megyei falu meglepően gazdag kulturális igényeit. Igényes programok, igényes épületben, a siker biztos receptje…

Ismét másfajta funkciót ötvöz a Nagyszentjánoson található Vásárcsarnok épülete, amely Élő József, Román László, Kóczán Veronika, Radnóczi László, Bakó Eszter és Pati Barbara munkája. A piac és a rendezvények olyan különböző és mégis hasonló funkciók, amelyek a találkozásokról, az emberi kapcsolatokról szólnak. Ennek teremtettek kiváló teret az alkotók. Egyszerű, mégis igényes épületegyüttes jött létre, amely minden elvárt funkciónak megfelelő tud lenni.

Végül, de nem utolsósorban ismét egy teljesen más kategória… Bemutatjuk a veszprémi Foton Audiovizuális Központot, melyet Nóbik Orsolya és Szilvási Attila jegyez. Műemlék-
felújítás, -bővítés a meglévő értékek megőrzésével, kortárs építészeti megoldásokkal ötvözve. Az épületegyüttes méltó képviselője Veszprémnek, Európa kulturális fővárosának, jelezve, hogy így is, többletértéket teremtve is hozzá lehet nyúlni műemlék együttesekhez.

Arra biztatunk minden olvasót, hogy vegyen részt minél több rendezvényen, ismerjen meg minél több embert, érezze meg minél több közösség erejét!

Új technológia rovatunkban olvashatunk a Baumit Life Challenge nemzetközi építészeti pályázatról, a bonyhádi Ermel-Vojnits mauzóleum újjászületése kapcsán alkalmazott Mapei-termékekről, valamint az URSA lapostetőkön alkalmazható könnyű lejtelemeiről.

Azt kívánjuk, hogy olvassák érdeklődéssel közlönyünket, látogassák meg élőben a bemutatott épületeket, és találkozzunk minél több rendezvényen, köztük az április 10–14. között megrendezendő Construmán, a május 14-i Share Budapest konferencián, valamint május 24-én a Kopaszi-gáton a MÉK küldöttgyűlésén.

Tutervai Mátyás
MÉK-alelnök, főszerkesztő