A 2023-ban átadott, általunk tervezett Balatonfüredi Modern Műtár (MOMŰ) kapcsán – kicsit elkalandozva – érintenénk a megvalósulás történetét, annak tanulságait és az építészlét néhány olyan aspektusát is, amelyek a múlt és a jelen összekapcsolását és szétválasztását érintik.
Az utóbbi 80 évben megszakadt az építészek és a társadalom közötti diskurzus, pedig annak megléte véleményünk szerint záloga a mindenkit szolgáló, jó építészetnek. A bizalomvesztésnek történeti okai vannak, a második világháború utáni tömeges lakásépítés és a szovjet éra torzításai miatt az építészet a kocka- és dobozgyártás vádjával kellett szembesüljön, részben jogosan. Megítélésünk szerint itt lenne az ideje, hogy lezárjuk ezt a korszakot és a kortárs építészet a helyére kerüljön. Merjük végre elhinni, hogy ma ugyanolyan értékes és nívós épületeket tudunk építeni.
A város mint időszövet mindent befogad, és őrzi az adott korok lenyomatát. Csak rajtunk múlik, hogy mi milyen lenyomatot hagyunk magunk után, de tudnunk kell, hogy utódaink eszerint fognak megítélni minket.
Irodánk filozófiája a régi és új kérdésében nagyon egyszerű.
A történeti épületeket, azok értékeit – az energetikai meggondolásoktól függetlenül is – maximálisan meg kell őrizzük, hiszen azok a múltunk és a kultúránk részei, de közben a mostani beavatkozásokat, hozzáépítéseket vagy ráépítéseket már a mai kor szerkezeteivel, anyaghasználatával és bátorságával kell megtegyük. A dolog kényes pontja, hogy a régi és új együtt milyen viszonyba kerül és az így létrehozott régi-új épületek a meglévő környezetbe befogadhatóak-e. Meggyőződésünk, ha megfelelően dolgozunk, akkor igen és éppen az építész feladata, hogy elérje, az így létrejövő együttesek megtalálják a helyüket az időszövetben és az emberek szívében. Több évtizedes munkásságunk egy részét az ezzel kapcsolatos útkereséssel töltöttük… Ilyen volt az Akadémia Park/Officium irodaépülete vagy a Kőbányai Ügyfélközpont. A MOMŰ ezen az úton egy tovább kicsi, de fontos épületegyüttes.
Az érzelmek szorosan hozzátartoznak a tartalmakhoz és legalább annyira feladata az építészetnek a pozitív érzelmek kiváltása, mint a funkció megoldása vagy a gazdaságosság biztosítása, ami ennél az épületegyüttesnél különösen fontos volt, hiszen az adottságok: Balatonfüred, a Blaha Lujza utca páratlan hangulata, a múzeumot befogadó két, 19. század végi villa és a kulturális funkció ezt jogosan elvárta.
Egy rendkívüli műgyűjtő házaspár és egy kultúrát értő város elképzeléseinek metszéspontjába kerülni építészként nagyszerű dolog volt. A város részéről a hely biztosítása, a tervezés és a kivitelezés lebonyolítása, finanszírozása, valamint a későbbi üzemeltetés biztosítása nagyvonalú gesztusként értékelhető. Míg a műgyűjtő, a Szöllősi-Nagy, Nemes házaspár részéről a – komoly kincseket rejtő – gyűjteményüknek a köz számára történő láthatóvá tétele sem volt kevésbé nagyvonalú gesztus. Így nekünk az ügy támogatására nemigen maradt más választásunk, mint nagyvonalú gesztust tenni a tervezés és a művezetés költségeit illetően…
Az építészeti alapkérdés az volt, hogy hogyan lesz két szomszédos századfordulós villából egyetlen intézmény úgy, hogy a villák megőrizzék eredeti megjelenésüket és identitásukat? Egyszerűbben feltéve a kérdést: hogyan kerül összekötésre a két épület? Elképzeléseink szerint ez vagy teljesen eldugva – szinte láthatatlanul – kellett volna megvalósuljon, vagy egy olyan kortás elemként, ami jól láthatóan mutatja az összekapcsolást, érzékelteti a régi és az új közötti kapcsolatot, de a különbséget is. Az, hogy az összekötés, az utcaszint alatti területen kell megtörténjen, az a terep geometriájából egyértelműen következett.
Az előbbi megoldás kézenfekvőnek és elég szerénynek is tűnt: az utca szintjének kibővítése és alatta, az alsó szinten egy összekötő-folyosó kialakítása, megnyitással a kertre. Így a két villa megjelenése csaknem változatlan maradt volna, azonban semmi nem jelezte volna a két épület összetartozását és a létrejövő új intézményt.
A másik változat ugyanezt egy látványos, ívesen mozgó, a kerten átvezető transzparens üvegfolyosóval tette. Így itt a régi és az új egyszerre van jelen. Az új szolgálja a régit, miközben a kerten átvezetve megcsillantja a saját korának technikai lehetőségeit. Az első érdemi megrendelői megbeszélések a projekttel szemben fekvő Blaha Lujza kávézóban zajlottak. Ott mutattuk be a polgármester úrnak és a műgyűjtő házaspárnak az első javaslatokat a fenti két változatban. A tervek további sorsa gyorsan eldőlt, az elegánsabb és látványosabb, második változat került kiválasztásra. Pedig a végleges döntés előtt ott rögtön szükségesnek gondoltuk elmondani, hogy a tartószerkezetként is működő, íves vonalvezetésű, hőszigetelő üvegfalak itthon ritkán alkalmazott és költségesebb szerkezetek, viszont ennek a koncepciónak olyan alapelemei, ami nélkül az nem vállalható. Ennek alkalmazására egyébként a világban sok építészeti előkép van, pl. a New Canaan-i közösségi ház (Sannaa), vagy az aarhusi Aros Múzeum felépítménye (Schmidt Hammar and Lassen, illetve Olaf Eliasson).
Az íves üvegfalnál a kivitelezésig eltelt idő miatt a megvalósítás éppen egy jelentős áremelkedés időszakaszába esett, így az elvártnál drágább lett a kivitelezői ajánlat, ami nem volt a városnak elfogadható. Érdekes és talán tanulságos, hogy mit is kell ilyenkor tennie az építésznek? Az íves és könnyed megoldásról lemondani nem volt szabad, de azt olcsóbbá kellett tenni. Megvizsgáltuk és megállapítottuk, hogy néhány tábla egyenes vonalúvá tétele lehetséges úgy, hogy az vizuálisan szinte észrevehetetlen és az a költségeket is megfelelően csökkenti. A dolog működött. Tehát sohasem lemondani kell az álmokról, hanem keresni kell a megoldást, ez az építész feladata.
De végül is melyik épületbe került a bejárat és miért? Bár a fürdőigazgatói villa építészetileg csábítóbb lett volna, mégis a volt borok házába került a bejárat, mert a másik épületben a bejárat közvetlenül a lépcsőpihenőre nyílt, ami alkalmatlan volt a megérkezésre. Így a koncepció részeként a bejárati épületben helyeztük el az oktatás és a továbbképzés, valamint a működéshez szükséges irodák és tárolók helyiségeit is. A vázlattervi alaprajzon a belső lépcső és a közös helyiségek is máshol voltak, mint a végleges terveken. Azok helye és kialakítása a tervezés természetéből adódóan később sokat változott és finomodott. Egy régi épület átalakításánál a legnehezebb az új elemek helyének pontos megválasztása úgy, hogy azok a lehető legkisebb beavatkozással a lehető legjobb helyre kerüljenek. A leglátványosabb beavatkozást ilyen értelemben a bejárati térből, az egy szinttel lejjebb létesülő üvegfolyosó elérését biztosító, új lépcső kialakítása volt. Erre végül a bejárattól jobbra elhelyezkedő födémmező kibontásával kialakuló hely bizonyult a legalkalmasabbnak.
Néhány műszaki problémáról is érdemes szót ejteni. A meglévő épületek eltérő műszaki állapotúak voltak, helyenként komoly problémákkal. A pincei szigetelések jelentős részét szakszerűen újra kellett építeni, ami húzta a büdzsét, de becsületére legyen mondva a városnak, nem hagyta el. A kertben az összekötő- folyosó fölé nyúló, árnyat adónak képzelt fát – az állapota miatt – végül ki kellett vágni, és az építés közben derült ki az is, hogy a terület alá benyúló, idegen pince is okoz némi műszaki problémát. A két különböző szinten lévő kertből is egy egységes újat kellett varázsolni.
Az üvegfolyosónak a bejárati épület oldalhomlokzatán található erkély alá kellett beérkeznie, amihez a középső pillért ki kellett váltanunk (úgyis kicsit furcsa volt a három…). A nyílászárók korhű felújítása, cseréje és a homlokzatok felújítása is fontos része volt a meglévő épületek eredeti megjelenésének megőrzésében. Az összekötőhíd esetében alapvetően fontos volt, hogy a pillérek és osztóbordák nélküli üvegfalak alsó és felső befogása se látszon és az üvegfolyosó a lehető legtranszparensebb élmény legyen. Az ennek eléréséhez tartozó csomópontok szakszerű és pontos műszaki terveinek elkészítése elengedhetetlen volt. Az üvegfolyosó részletmegoldásait, a tartószerkezetként is igénybe vett üvegek méretezését, befogását az ezen a területen itthon szinte egyedül jártas szakmérnökkollégánk, Stocker György tervezte.
A kivitelező V-Ber Kft. nem csak jó munkát végzett, de kellő empátiával is viseltetett a projekt iránt, így pl. az új lépcső – elsőre lehetetlennek mondott – hajlított lemezkorlátját végül megépítették, sőt azt át is alakították, javítva annak illesztési, festési és rögzítési problémáit, a mi elképzeléseinknek megfelelően.
A MOMŰ megvalósulása egy rendkívüli történet, ritka példa az együttműködés mértékére és a közös szándék nyomán megvalósult eredmény sikerére. Az építészeti minőség általában egy aktív, sokszor konfrontatív egyeztetési folyamat végeredménye, ahol a megrendelői program és szándék, valamint a pénzügyi lehetőségek a tervezői tapasztalattal és kreativitással közösen hozhat jó eredményt. Úgy érzem, hogy itt sikerült megmutatni, hogy a 21. század eszköztára hogyan tud szolgálni és összekötni két történeti épületet úgy, hogy a végeredmény szerethető is legyen.
Az épületet végül a gyűjtemény fantasztikus műtárgyai töltötték meg élettel (amit Batisz Miklós belsőépítész munkája tett teljessé) és reményeink szerint töltik meg a jövőben is. A végeredmény az irodánk lelkes fiataljainkat és persze altervezőinket is dicséri, mert ezen a kicsi, de fontos házon olyan sok türelemmel és szeretettel dolgoztak.
A múzeumokkal kapcsolatos elvárások és sztereotípiák nagyon sokat változtak az elmúlt évtizedekben. Ma már közel sem elég a műtárgyak szakszerű bemutatása, és nem a posztamensek és a világítás tervezése jelenti az építészeti munka befejezését. Egy múzeum csak akkor lehet manapság sikeres, ha az anyagát a lehető legszemélyesebben és interaktívabban mutatja be, és ha a hely egyúttal a közösségi élet aktív színterévé is tud válni. Ezt igyekeztünk eddig is és ezután is érvényesíteni a terveinkben. Az Iparművészeti Múzeum nemzetközi pályázatán 2012-ben elnyert lehetőség nyomán készített terveinkben is ezt a célt követtük, és bár a tervek évek óta készen állnak, a megvalósításra eddig nem került sor, így ezzel eddig nem volt szerencsénk, és ami nagyobb baj, Lechner Ödönnek és a ma élő publikumnak sem. A 2025-ben az új Természettudományi Múzeum tervezésére kiírt, a BIG-gel közösen megnyert nemzetközi pályázat alapján a tervezést pedig talán szeptemberben kezdjük, ahol szintén ez lesz az egyik cél.
A Modern Műtár mint múzeum 2023-as megvalósulása óta számos díjat nyert el, így Az év balatoni háza 2023 középület kategóriájának 1. díját, a 2024-es Az év háza pályázaton a Magyar Építőművész Szövetség különdíját, a BIGSEE Architecture Award kulturális épületek kategóriájának kiemelt díját és a 2024-es OSSKÁR-díj elismerését. A sok díj persze fontos és nagyon örülünk neki, de ennél sokkal fontosabb, hogy a megnyitás óta eltelt több mint két év óta az új intézmény rendben működik és azt a közönség is pozitívan fogadta. Talán ismét sikerült a régi és új együttélésének és egy új múzeum szerethetőségnek lehetőségét biztosítanunk.
Vikár András DLA
Ybl- és Pro Architectura-díjas építész
Vikár és Lukács Építészstúdió Kft.
