1999. április
Évtizedek óta zajló viharos rendezvények, építőművész-szövetségi kongresszusok és különböző építészeti fórumok tucatjai során, legutóbb Győrött, a III. országos főépítész-konferencián 1998. augusztus 26–28. között is elhangzott a kérdés: – Miért nincs építészeti kritika Magyarországon? – és a következő, várakozással teli megfogalmazás – Mit tesz a Magyar Építész Kamara annak érdekében, hogy legyen építészeti kritika? – Ez a levegőben lógó, de az építészek feje fölött Damoklész kardjaként lebegő igény involválta a szerző írását, mely több vonatkozásban találkozik Bodonyi Csaba MÉK-elnökhelyettes „Mit kíván a magyar építész?” című 12 pontjában összefoglaltakkal.
Nem tanult filozófusként, csupán józan építész ésszel próbáljuk meg gondolatban végigaraszolni a fogalomsoron: kritika – építészet – építészetkritika.
A KRITIKA
A kritika – másként bírálat – valakinek vagy valaminek az értékeit és hibáit elemző szóbeli vagy írásbeli vélemény. Mit szoktak kritizálni? Gyakorlatilag mindent, de általában a művészeti ágak alkotásait elemző bírálatokat tekintjük kritikának. Egy napilapot kézbe véve és fellapozva, a leggyakrabban előforduló kritikákkal találkozhatunk:
– filmkritika a heti mozipremierekről,
– tévékritika a televízióműsorokról,
– rádiókritika az adásokról,
– zenekritika hangversenyekről, lemezekről,
– színikritika a színházi bemutatókról (próza, operett, balett, musical, operett stb.),
– képzőművészeti kritika a kiállításokról, tárlatokról,
– irodalmi kritika (verskötet, könyv),
– iparművészeti kritika (kerámia, gobelin, ötvösművesség, ipari design).
Érdekes módon építészeti kritika a legritkább esetben jelenik meg, s rögtön megerősíti a címben föltett kérdést.
AZ ÉPÍTÉSZET
Amint a kancsó léte az üregből fakad – mondja a kínai filozófia –, az építészet léte a téralakításból ered. Az építészet a tömegformálás révén belső és külső tereket hoz létre meghatározott használati célokra közvetlen vagy közvetett emberi igények kielégítése érdekében. Belső tereknél az igény lehet lakás, munka, pihenés, szórakozás vagy transzcendens vágyakozás, és az ennek megfelelő térsorolású és funkciójú épületek elnevezése például a következő: családi ház, üzem-iroda, üdülő, színház és stadion, templom vagy zsinagóga. A külső térkapcsolatok esetében mennyiségi sorolással a település különböző nagyságrendű fajtája (falu, város, metropolis) jön létre, szerkezete az utcák és terek szövete, szövevénye.
Röviden az építészet – térművészet. Az építészet sajátossága: abban különbözik a tárgyművészetek, a képzőművészetek más ágaitól, így a festészettől és szobrászattól, hogy elsődleges szerepe nem a gyönyörködtetés – mint azoknak –, hanem hogy használati célja is van. Ha egy épület csak gyönyörködtetni akar, de nem elégíti ki a funkcióból következő emberi igényeiket, pl. nyáron meg lehet nyuvadni benne a melegtől, mert nincs kellően hőszigetelve, akkor az már nem tud igazán szép lenni.
Természetesen a tétel fordítva is igaz: ha egy épület tökéletes légkondicionálással rendelkezik – ahol a bent tartózkodók minden időben jól érzik magukat –, egyáltalán nem biztos, hogy a ház építőművészeti alkotás. A két tulajdonság együttes megléte követelmény. Egy épület csak akkor igazán szép, ha jó is, azaz funkciójának megfelel.
AZ ÉPÍTÉSZETI KRITIKA
Az építészeti kritika kapcsán azonnal fölvetődik az építész felelőssége, aki az épület létrehozásával nemcsak a megrendelő kívánságát teljesíti, hanem – mivel a ház mindenki számára látható – a közönség értékítéletét is kiprovokálja, s nem az a cél, hogy ez önmagáért való, polgárpukkasztó tett legyen, hanem éppen ellenkezőleg, építészeti értéket képviselő alkotásként manifesztálódjon.
„Egyáltalán, az építészet és képzőművészet területén mi az, hogy »felelősség«?” – teszi fel a kérdést Németh Lajos neves művészettörténészünk, majd így folytatja – „Felelős-e vajon az építész, mert kiszolgálta a rossz döntéseket, részt vett városrészek szétrombolásában, hajlandó volt pszeudoszimbólumokat sugalló épületeket alkotni, vagy újgazdagok giccsvilláit és nyaralóit megtervezni?”
A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a felelősség az a kötelezettség, amelynek alapján valaki vagy valami felelős valakiért, valamiért. A szónak jogi értelmezése is lehet: amikor valaki tettéről számot ad, és viseli a következményeket. De lehet erkölcsi minőség is. Témánk szempontjából ez a döntő és meghatározó.
A művészet aspektusából az alkotó csupán a műve iránt felelős, a morál szempontjából azonban a művész igenis felelős az önmagában és a másik emberben rejlő erkölcsi követelményekkel szemben, írja Németh, és megállapítja: a művészet és a morál két autonóm világ, szuverének, mindkettő az intellektuális alkotó ember világa, és miután az ember elsődlegesen ember, semmint művész, ezért az erkölcs világa és annak következményrendszere magasabb rendű, mint a művészet világa.
Németh Lajos szerint e kettőn kívül meg kell fogalmazni egy harmadik követelményt is, a közösség iránti felelősséget, és e vonatkozásban a „közösség többet jelent, mint az adott társadalom, mert egyúttal múlt és jövő, illetve az emberi társadalom és természet harmonikus együttélésének biztosítása iránti felelősség”.
A közösség felelősségéről Nicolai Hartmannt, a kiváló német filozófust idézzük: „…a ház, még a jelentéktelen és sikerületlen ház is, eleve közvetlenül a közösség ügye… még az egyszerű lakóház is úgy viszonylik a szűkebb családi közösséghez, mint ruha a személyiséghez: önfelfogásának és tudatos önformálásának kifejezéseként. Így már a lakóház is az ember lényegi sajátosságairól tanúskodik. A monumentális építmény viszont arról tanúskodik, amit ideái tűznek az ember elé, tehát amivé az ember lenni akar, amit megálmodik”.
MIÉRT NINCS ÉPÍTÉSZETI KRITIKA MAGYARORSZÁGON?
A kérdésre adható lehetséges magyarázatok pontokba szedhetők:
1. Hiányzik az egyetemi szintű építészetkritikus-képzés
A BME Építészmérnöki Karán az építészettörténeti ismeretek előadása mellett nincs fakultatív építészetkritikai kurzus, de más építészműhelyek (Iparművészeti Főiskola, Ybl Miklós Műszaki Főiskola, Pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola, Győri Széchenyi István Főiskola) sem rendelkeznek ilyen képzéssel.
2. Kevés a független építészetkritikus
A kritikusképzés hiánya miatt építészetkritikusok csak igen ritkán – mondhatnók: véletlenül – születnek hazánkban, majd 25–30 év eltelte után kezdik meg működésüket. Kiváló íráskészséggel rendelkező, művelt építészmérnökből vagy speciálisan az építészet iránt érdeklődő művészettörténészből válhatnak építészetkritikussá. Az 1970-es években a Magyar Építőművészet című folyóirat Kubinszky Mihály építészetkritikáit közölte rendszeresen.
Újabban Bojár Iván Andrásnak, a tv műsorvezetőjének a Népszabadság hasábjain jelennek meg szintén meghatározott időközönként építészeti bíráló és elemző írásai. A mai helyzetre jellemző, hogy az Építészetkritikusok Nemzetközi Szövetségének, a CICA-nak Osskó Judit személyében egyetlen magyar tagja van.
3. „Az egyik holló a másik hollónak nem vájja ki a szemét”
Az előző pontból következően a tervezők újonnan elkészült munkáikat általában saját maguk ismertetik az építészeti folyóiratokban, vagy egy kedves kollégájukat kérik meg erre a megtisztelő feladatra. De egy aktív tervező nem akar rosszat mondani a másik aktív tervező házának esetleges hibáiról és hiányosságairól, nehogy legközelebb fordított helyzetben őt kelljen kritizálja, s a „hóhért akasztják” esete merüljön fel.
4. Az építészeti folyóiratok nem kellő hatékonysággal támogatják az építészeti kritikát
A hazánkban megjelenő építészeti, belsőépítészeti, lakáskultúra-folyóiratok szerkesztőségei módszeresen nem igénylik az építészetkritikai írások készítését és közlését. Egyedi esetnek számít, hogy a Magyar Építőművészet című folyóirat 1994. évben építészetkritikai pályázatot hirdetett. Az 1994. március 31-i határidőre 18-an nyújtották be pályázatukat. A zsűri a pályázatot eredményesnek nyilvánította, két pályaművet díjazott és további négyet közlésre ajánlott. A díjazott szerzők azonban (Berta Erzsébet és Zöldi Péter) azóta sem váltak független építészetkritikussá, nem jelentkeztek más építészetkritikai írásaikkal.
5. Az építészeti kritika komplex voltából következően nehezebb és felelősségteljesebb más témájú kritikáknál
A leírás és az elemzés az épületek rendkívül eltérő funkciótartalma, az alkalmazott építőanyagok és szerkezetek sokszínűsége miatt megfelelő szakismeretek nélkül nem végezhető el.
– A kritizálandó épület(ek) felkeresése a helyhez kötöttség és a nagy távolságok miatt gyakran körülményes, az objektum általában kiterjedt méretei és a helyiségek számossága következtében a bejárás hosszabb időt igényel.
– Az objektivitás érdekében az épület megtekintésén kívül nemcsak a tervezőt, hanem az épület használóját is meg kell hallgatni, „auditur et altera pars”, hogy az adott alkotás a funkcionális igényeket mennyiben elégíti ki.
– Az építészeti alkotások értéke a bírálandó témafajták közül a legmagasabb, millióktól a tíz-, sőt százmilliárdokig is terjedhet, ami a kritikára és kritikusára roppant felelősséget ró.
– A kritika által kifogásolt hibák és hiányosságok – más térművészeti ágak alanyaival szemben – nehezen, költségesen és időigényesen vagy egyáltalán nem korrigálhatók. Egy rossz táblaképet legföljebb nem akasztanak föl a falra, vagy nem mutatják be a következő tárlaton; egy kritizált freskót vagy mozaikot lemeszelnek, befalaznak; egy letűnt korszak bírált és elítélt, nemkívánatos szobrait és köztéri műemlékeit eltávolítják, beolvasztják és újra felhasználják, vagy ismeretlen raktárakba dugják el, esetleg szabadtéri szoborparkokban állítják ki. De egy épületet még nem lehet lebontani azért, mert csúnya.
6. Az építészetet Magyarországon a média nem eléggé tekinti a kultúra elengedhetetlen részének
Az állítás lemérhető azon egyszerű megfigyelésen – amely statisztikai adatokkal is alátámasztható –, hogy a médiában nem súlyának megfelelő arányban jelennek meg, illetve hangzanak el az építészetről szóló közlemények és híradások.
7. Magyarországon a közízlés meglehetősen alacsony
A közízlés alacsony voltából következően a közönség nem igényli a színvonalas épületeket, illetve a másik oldalról nézve: nem viseli el a giccses épületek kritikáját, mert a meghatározó újgazdag fizetőréteg éppen ilyen házakat építtet, s ezek őszinte bírálatát az ő belügyeibe való beavatkozásnak tekinti, amely személyi jogait sérti; mégis akad olyan sajtóorgánum, amely ezeket a megépült giccs-csodákat kritikátlanul, széles körben publikálja.
8. Hiányzik az igazi, a jó építészetet pártoló magyar mecénások tábora
Hajdan a született arisztokraták, később a tehetős polgárok többsége a legjobb építészekkel terveztették meg házaikat, és azok feldíszítésére a legkiválóbb művészeket foglalkoztatták, ezzel biztosítva az építészeti alkotások magas színvonalát. Ezek az épületek aztán évszázadokon át mintaként szolgáltak a szegényebb néprétegek, a közvélemény, a közízlés számára. A magyar történelemből itt és most csak Mátyás királyra, Esterházy Fényes Miklósra és Wekerle Sándor miniszterelnökre hivatkozunk, akiknek építészetet támogató tevékenysége közismert.
MI A TEENDŐ?
Javaslatainkat a következőkben foglaltuk össze:
1. MÉK-akcióterv összeállítása és elfogadása
A Magyar Építész Kamara az építészeti kritika fellendítése érdekében a témát tűzze napirendjére, s elfogadott akcióterv alapján ösztönözze és támogassa azt!
2. Építészeti kritikusképzés támogatása
Az egyetemi és felső szintű építészoktatás felelősei – a MÉK fölkérésére – tegyenek intézkedéseket az irányban, hogy az építészműhelyekben képződjön meg a min. kétéves építészetkritikusi fakultatív képzés, valamint a posztgraduális továbbképzés! A képzés anyagi hátterének biztosítására a kamara hozzon létre pénzügyi alapot alapítványi formában, pl. a MÉK 50%-os tandíj-kompenzációval támogassa a képzést!
3. Építészetkritikák közlésének kezdeményezése
Az építészeti folyóiratok szerkesztőségei – a MÉK elfogadott akcióterve és megkeresése alapján – módszeresen rendeljenek és közöljenek építészeti kritikákat! A MÉK ösztönözze, hogy az Új Magyar Építőművészet kétévenként hirdesse meg építészeti kritika pályázatát, és a díjazáshoz is járuljon hozzá! A MÉK keresse meg a vezető napilapok szerkesztőségeit, valamint a közszolgálati rádiót és a tv-t is az építészeti kritika kiterjesztése érdekében!
4. A közízlés színvonalának emelése
Az elérni óhajtott cél érdekében az óvodától az általános és középiskolai képzésben térművészeti gyakorlatokat vezessenek be! A kamara a tervezet elfogadására készítsen törvényjavaslatot, és azt terjessze be a kormánynak, majd a tankönyvek megírására, a tananyag összeállítására írjon ki pályázatokat!
5. Az általános építészeti ismeretek bővítése
Az építészeti ismeretek bővítésére a MÉK érje el, hogy a közszolgálati televízióban rendszeresen animációs rajzfilmsorozatokat mutassanak be csúcsidőben, a legnagyobb nézettségi szinten! Az animációs filmek tematikájának kidolgozására a kamara hirdessen pályázatot, a filmek elkészítését pénzügyileg támogassa! A feldolgozás humoros alapállása elengedhetetlen a csúcsidei bemutathatóság és a magas nézettségi arány elérése érdekében.
Budapest, 1999. január 6.
Timon Kálmán építész
a MÉK szakmapolitikai tanácsadója